Kondorosi Citerazenekar

Kondorosi Citerazenekar

A szervezet vezetője: Zsjak János

Cím: 5553 Kondoros, Aradi út 44.

Telefon: 06-30/700-10-26

                                                      

 

A Kondorosi Citerazenekar négy állandó (Kollár György, Magyar István, Zsjak Lajos, Zsjak János) és két „beugró” (Magda Zoltán, Tóth-Bera Ferenc) taggal működik.

Az első megalakulás 1975-ben történt az akkori Egyesült Mgtsz. támogatásával, a Rózsa pávakör keretein belül. Sajnos az akkori formáció a nyolcvanas évek elején megszűnt. Újraalakulásunk a második Kondorosi Betyárnapokra, azaz 2002-re tehető, köszönhetően a Dérczy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény megkeresésének. 

Mivel viszonylag nagy sikert arattunk, ezután döntöttünk úgy, hogy a kvartett együtt marad. Azóta is szorgalmasan, heti egy alkalommal próbálunk és más községi, illetve az ismerőseink által szervezett családi rendezvényeken is részt veszünk.
Az összes fellépésünk teljesen díjtalan volt, és ezt szeretnénk megőrizni a továbbiakban is, mivel nem titkolt célunk a citerazene, a népzene népszerűsítése.

 

 

Elérhetőségek

Kondoros Varos Onkormanyzata

Kondoros Város Önkormányzata

5553 Kondoros, Hősök tere 4-5.
Tel: 66/589-300
  66/589-310
Fax: 66/589-302
E-mail: polhi@kondoros.hu

Ügyfélfogadás

H: 8.00 - 12.00, 12:30 - 16:00
K: nincs ügyfélfogadás
Sz: 8.00 - 12.00, 12:30 - 16:00
Cs: nincs ügyfélfogadás
P: 8.00 - 12:00

viz banner

uszt logo rgb

kiksz-logo-final

Energia kozpont logo

darfu logo

vati logo

korosvolgyihrt

szennyviz logo

Copyright © 2020 Kondoros Város Önkormányzata.

Minden jog fenntartva.